KiállításokMező
2018 Neon Galéria, Budapest
MEZŐ A kiállítás két sorozatot köt össze, a Lepleket és a Maszkokat. Mindkét témának van előzménye a korábbi munkámban. A LEPLEK előzménye a Drapéria-sorozat (1999-), melyben a drapériák redőinek, vizuális rendszerként való értelmezése érdekelt. LEPEL sorozat (2013-) kiindulása egy pár centis vázlat volt egy drapériáról. A rajzot körbe vágtam és különböző hátterek előtt próbálgattam, ettől megváltozott a jelentése és a tromp l'oeil –hatás kezdett el foglalkoztatni. A LEPLEK minden darabjának megvan a saját története, mely az eredeti modell anyagához és a szituációhoz kapcsolódik. A MASZKOK előzménye pedig, a Fejek sorozat (2001-) Egy fej geometrikus megjelenítése izgatott, hogy az általam meghatározott szabályokon belül hogyan lehet karakterbeli finomságokra utalni. A MASZKOK (2018-) a pop-up könyvek hajtogatási elve alapján lettek kidolgozva, a képi két dimenzió három dimenzióba való kiterjesztésének kísérletei. A MEZŐ egy jelenség érzékelhető területe, vagy cselekvés színtere. Számomra egy mezőn való létezés valódi és átvitt értelemben is azt az intimitást fejezi ki, mint amit a Leplek és Maszkok jelentenek nekem. A mezőre való lépés a játékban egy visszavonhatatlan döntés, ami feloldást jelent a dilemma feszült állapotából.












Kiállított munkák







