Ennek a sorozatnak kiemelt darabja az Első világháborús tematikához kapcsolódó kiállításra készült 2014-ben. Címe: Fekete Négyzet [58. kép]. 100 évvel ezelőtt az első világháború idején, Malevics megfestette a Fekete négyzetet és Wittgenstein megírta a Logikai‐filozófiai értekezést. E két mű, sejtésem szerint, egy alapgondolatból illetve ugyanabból a változáson alapuló világ‐érzésből született. A szuprematista gondolkodás és Tractatus filozófiája érzésem szerint valahol az utópia és a prófécia tengelyén helyezkednek el. Mindkét mű nagyon nagy hatással volt a gondolkodásra és a művészetre, de követőik lényegüket nem tudták kibontakoztatni és folytatni. Újításukat folytathatatlan végpontként érzékelem. Ezt a Fekete Négyzet című drapériát a két mű szubsztanciájának tekintem. A lebegő fekete drapéria képe trompe‐l’oeil hatású, mely egy négyzetformába foglalható be. A pasztel technikával készült, majd formára vágott papír, ez esetben lepel, a kép eltakarását, a gyászt, a wittgensteini filozófiát, mely a háború alatt született, valamint Malevics transzcendens tárgynélküli világát jelenti számomra. Malevics a festészeti nyelvet új alapokra kívánja helyezni, a festészetet mimetikussá válástól kívánja felszabadítani, és forradalmi kinyilatkoztatásként, mintegy útmutatónak szánja a szuprematista festészetet. Megnyilvánulását, paradox módon egyszerre szánja a lényegi megjelenítésének (ami számára az érzet) és elrejtésének is. A fekete, mint a látható érzetének, a fénynek a legprimérebb tagadása, egyben a festészet, tágabban a művészet fogalmisághoz való elköteleződése, s ezt kívánja leszögezni. „Én nem „üres négyzetet” állítottam ki, hanem a tárgynélküliség érzetét. (... ) Ha lehetséges volna a művekben megnyilatkozó érzetet ‐ tehát a tényleges művészi értéket ‐ a nagy mesterek műveiből kiemelni és elrejteni, ez sem a társadalomnak, sem a kritikának, sem a műértőknek nem tűnnék fel. (...) A fekete négyzet fehér alapon volt a tárgynélküli érzet első kifejezési formája: négyzet = érzet, a fehér mező = a „semmi”, vagyis mindaz, ami ezen az érzeten kívül esik.” Írja Malevics a Tárgynélküli Világban.

papír, pasztell
216╳216㎝
Fekete Négyzet
Fekete Négyzet